Serious coffee, no pinky.
Komolyan vesszük a kávét, de nem vesszük magunkat túl komolyan. A Samurai Shoelace-nél minden arról szól, hogy a legkülönlegesebb kávéélményt zárjuk kapszulába – hogy bárhol, bármikor egy igazán jó kávé várjon rád, felesleges sallangok nélkül.

2016-ban nyitottuk meg első specialty kávézónkat Budapesten. Rövid időn belül a hazai kávéközösség meghatározó pontjává váltunk, 2017-ben elhoztuk a magyar barista- és filterbajnoki címeket is. Azóta is nap mint nap kávéval foglalkozunk – tanulunk, kóstolunk, kísérletezünk. A világjárvány alatt jött az ötlet: ha a vendégek nem jutnak el hozzánk, akkor juttassuk el mi a kávét hozzájuk. Így született meg a Samurai Shoelace.
Tudjuk mi van benne - mert mi készítjük
A Samurai Shoelace kapszulák teljes gyártása a mi kezünkben van: a zöldkávé kiválasztásától a pörkölésen és őrlésen át a kapszulázásig és csomagolásig minden folyamatot saját budapesti üzemünkben végzünk. Így biztosak lehetünk abban, hogy a végeredmény megfelel azoknak a minőségi elveknek, amelyek mentén évek óta dolgozunk. Nem törekszünk túlzásokra – egyszerűen azt szeretnénk, hogy a kávézás egy jó pillanat legyen, bármelyik nap, bárhol.

“A minőség nálunk nem luxus – csak alapelv.”



Gyakori kérdések, amiket feltesztek nekünk
a kávékapszulákról
Minden kapszulás gépbe jó a kapszulátok?
Nem, csak a Nespresso Original rendszerrel kompatibilis kávégépekbe.
Szemeskávétok nincs is?
Természetesen van, hiszen a zöld kávét mi pörköljük, és a kapszulák frissen őrölt, pörkölt szemeskávéból készülnek. Azonban tökéletes kapszulákhoz teljesen máshogy kell pörkölni a kávét (más profillal), mint egy "hagyományos" kávégéphez, ezért szemeskávé formában nem árusítjuk, hiszen ami jó kapszulába, az nem biztos, hogy jó presszógépbe, és fordítva.
Azt hallottam, hogy az alumínium kapszula nem környezetbarát. Akkor ti miért használtok alumínium kapszulát?
Ilyen szempontból az alumínium is olyan, mint más nyersanyagok: lehet környezetbarát, ha valóban szelektíven gyűjtjük. Akkor viszont 100%-ban újrahasznosítható (ráadásul a mi kapszuláink már eleve 80%-ban újrahasznosított aluból készültek). Az alumínium korlátlan alkalommal újra olvasztható, és gyártható belőle újra és újra kapszula, így környezeti szempontból az egyik legkevésbé terhelő megoldás. Ugyanakkor az alumínium kapszula az egyetlen, ami tökéletes zárást biztosít, azaz a benne levő kávé nem érintkezik oxigénnel, és így nagyon hosszú ideig, minőségromlás nélkül tárolható.
Mi van egy kávékapszulában?
A mi kapszuláinkban csak őrölt kávé. Mivel az egész folyamat a mi kezünkben van a zöld kávé vásárlástól a pörkölésen át egészen a dobozok csomagolásáig, így biztos lehetsz benne, hogy azt iszod amit mi is!
De ennél sokkal olcsóbban is lehet kapszulás kávét kapni. Miért kerül ennyibe egy kapszula?
Specialty kávét használunk, ami a világ Arabica termésének legfelső pár százalékából kerül ki. A mi kapszuláinkban a kávé beszerzési ára többe kerül, mint amennyiért már lehet kávékapszulákat vásárolni a diszkontokban, és akkor még ez a kávé nincs kapszulába töltve, dobozolva, stb.. Kizárólag termőterület vagy farm szelektált arabica kávéval dolgozunk, válogatott termésből, a feldolgozástól a pörkölésen át a kapszulázásig a legmagasabb követelményeknek megfelelően kezelve a kávészemeket. Kattints a Szindikátus menüpontra, és nézd meg, hogyan juthatsz kedvezményhez!
Mit jelent az, hogy specialty kávés kávékapszula?
Kávéból is sok fajta létezik, az olcsóbb tömegkávéktól kezdve a legmagasabb, különleges minőséget képviselő micro-lotokon termesztett különlegességekig. A kávékat egy hivatalosan elfogadott pontrendszer szerint osztályozzák, a 80 pontnál többet elért kávék tartoznak a specialty kategóriába. Ezek a világ teljes Arabica termelésének néhány százalékát teszik ki, mi kizárólag ilyen kávékat töltünk a kapszuláinkba.
Sokféle kávékapszula kapható. Miért pont a titéteket válasszam?
Érdemes minél többet megkóstolni, és utána azt választani, amelyik a legjobban ízlett. Lehet, hogy pont a miénk lesz a kedvenced!
Mit csináljak a használt kapszulákkal?
Semmiképpen ne dobd a szemétbe! Az aluminium értékes, újrafelhasználható nyersanyag. A kávézaccot a kapszulákból tedd a növényeid alá (a virágzó növények nagyon fogják szeretni), vagy komposztáld. Az alu kapszulákat bontsd szét (kattints a "Környezetvédelem" menüpontra!), majd az üres alumíniumot leadhatod bármelyik gyűjtőponton, vagy dobd szelektív hulladékgyűjtőbe!
Akkor Ti a Nespresso-hoz tartoztok?
Nem, mi egy teljesen független, hazai kisvállalkozás vagyunk. Annyiban van közünk a Nespressohoz, hogy az általuk kidolgozott rendszert használjuk. A kávékapszuláink bármilyen, Nespresso Original kompatibilis gépen elkészíthetőek. Kattints a Rólunk menüpontra a részletekért!
a vásárlásról
Hogyan tudok fizetni az oldalon?
Bankkártyás fizetéssel, banki előreutalással, vagy utánvéttel (futárnál akár készpénzzel is). Amennyiben a banki utalást választod, a csomagot az utalás megérkezését követően adjuk át a futárnak.
Milyen szállítási módok vannak?
A rendelésedet GLS-sel vagy MPL futárral házhozszállítjuk Magyarország területén, illetve számos csomagautomatába (Foxpost, PostaPont, stb.) kérheted.
Mennyibe kerül a szállítás?
Magyarország területén belül Foxpost vagy PostaPont automatába 990 Ft/csomag, GLS-sel házhozszállítva kézbesítés 1980, MPL-lel 1990 Ft.Minden, 20.000 Ft-ot meghaladó rendelést díjmentesen szállítunk Magyarországra!
Van ingyenes házhozszállítás?
Igen, minden, 20.000 Ft-ot meghaladó rendelést díjmentesen szállítunk magyarországi címre!